„Lehet akármennyi pénzed, itt akkor se tudsz Rice Krispies zabpelyhet venni magadnak.” – mondta Luther Blissett, miután hazaigazolt a Watfordba, az AC Milan csapatától. Vajon tényleg csak a zabpelyhen múlt, hogy a jamaikai-angol játékos nem váltotta be, a hozzá fűzött reményeket?

Az egyik feltételezés szerint, nem is őt akarta leigazolni a Milan, csak összekeverték egy Barnes nevű játékostársával. A sztori lényegében az, hogy a megfigyelő látott egy színes bőrű játékost a pályán a Watford színeiben, aki csatár. A frissen Serie A-ba visszajutó milánói gárda rákérdezett, hogy mi az ára, mire Blissettre rákerült egy millió fontos árcédula. Ki gondolta akkor, hogy Barnes is ott van a keretben, aki amúgy meggyőzte a Milan megfigyelőjét. A legendát persze megcáfolták a csapat részéről, de írtam már béna Scoutokról, Ali Dia kapcsán, így akár erről is lehetne szó.

De valószínűbb, hogy nincs. Részben azért, mert a két fiatalember nem hasonlitott annyira, hogy összekeverhetőek legyenek. Másrészt, az AC Milan teljesen más típusú csatárt szeretett volna, mint amilyen Barnes volt és Blissett meg is felelt ennek a stílusnak. A gond az volt, hogy csak elméletben, ugyanis a gyakorlatban ez nem igazán látszott. Harminc mérkőzésen 5 gólt szerzett a támadó és többször is fütty kíséretben hagyta el a pályát a San Siroban. A beszámolók szerint az olasz csapat sokkal mozgékonyabb focit játszott, míg Blissett inkább az erőcsatár kategóriájába tartozott, aki így nem igazán tudott részt venni a mozgásokban. Elhíresült mondása a Rice Krispies zabpehelyről, ez után az időszak után hangzott el, mikor az olasz bajnokságban nyújtott teljesítményéről kérdezték. Meg is hálálta a visszavásárlást, hiszen 21 gólt termelt a következő évadban. 

Blissett egy évet töltött Itáliában, majd kb. fél áron (550 ezer fontért) visszavásárolta őt a Watford, ahová még egyszer visszatért egy bournemouthi kitérő után. Blissett része volt annak a menetelésnek, ami a negyedik osztályban kezdődött és egészen az első osztályig tartott, s talán a csapat történetének legizgalmasabb időszakában volt ott a Vicarage Roadon. A későbbi angol válogatott szövetségi kapitány Graham Taylor irányitásával és Elton John „elnöklésével” hihetetlen utat tett meg a Fouth Divisiontöl a csúcsligáig a darazsas egyesület. Blissett gólkirályi címet is szerzett, mégpedig az első First Division-ös szezonjában, 40 meccsen összehozott 27 góljával. 503 lejátszott meccsével és 186 góljával, ő a Watford mezében legtöbb meccsen pályára lépő és legtöbb gólt szerző játékos. Ugyan karrierjében fekete foltként volt ott a milánói túra, a sárga-fekete csapat szurkolói számára ő a Blissett a legnagyobb játékos, aki pályára lépett kedvenc csapatukban. Blissett a válogatottban is letette a névjegyét, hiszen az első színes bőrű játékosok közt volt, akik magukra ölthették a három oroszlános szerelést, valamint ő volt az első színes bőrű triplázó, aki a debütáló meccsén szerzett három találatot (Luxemburg elleni 9-0-ás meccsen). Ezek voltak azonban az utolsó találatok, hiszen ezt követően nem talált kapuba, a maradék 12 mérkőzésen.

Mi a helyzet Barnesal? Ő sem futott be éppen rossz karriert, hiszen 233 watfordi meccs után 10 évet és 314 meccsnyi időt töltött a Liverpool FC-nél. Két bajnoki trófeával és két kupagyőzelemmel gazdagodott, 1988-ban pedig az év labdarúgója címet is kiérdemelte. Vajon mi lett volna, ha őt igazolja le az AC Milan?